KITEKINTO.HU:
Fidel és az Egyesült Államok
Mint saját érdekzónájának ügyeire kényesen reagáló szuperhatalom, az USA nem nézhette tétlenül az egyre kellemetlenebbé váló kommunista állam és annak vezetőjének ténykedését, mindössze 150 kilométerre az ország déli partjaitól. Nem is nézte: kubai belügyi források szerint 2005-ig több mint hatszáz esetben próbálta meg az USA különböző szerveinek közreműködésével – főként a CIA segítségével – likvidálni a diktátort. Az olyan emberölési kísérletek, mint Castro ételének, szivarjának megmérgezése mellett olyan szélsőségesebb – a józan ész határain némileg túlmutató – terveket is végre kívántak hajtani, mint amikor méreganyagot próbáltak a diktátor szervezetébe juttatni, hogy kihulljon jellegzetes szakálla, és így nevetségessé váljon a kubaiak előtt. Ezekről az esetekről ír Fabian Escalante, a Commandante volt testőre 2006-ban „638 kísérlet Fidel Castro megölésére – A titkos háború” /638 Ways to Kill Fidel Castro (Secret War)/ címen megjelent könyvében.
Castro karizmatikus személyisége mindig is szálka
volt az USA szemében (sevenstring.org)
A likvidálási kísérletek sikertelensége következtében erőszakmentesebb tervekkel is előállt az amerikai kormányzati gépezet: politikai támogatottságát kezdték ki. Castro hiteltelenné tételének egyik eszközeként az amerikai média előszeretettel próbálja bizonyítani, hogy a Commandante óriási vagyonnal rendelkezik.
Ennek egyik fő megtestesítője az amerikai üzleti és pénzügyi magazin, a Forbes – melynek tulajdonosa egyébként az ismert republikánus, Steve Forbes – szerint Castro 2005-ben megközelítőleg 550 millió dollárral, míg 2006-ban már 900 millió dollárral a világ leggazdagabbjaihoz tartozik. Fidel a megjelent cikket egy tévéműsorban úgy kommentálta, hogy „több benne a művészet, mint a tudomány”, majd hozzátette: „amennyiben be tudják bizonyítani, hogy magánvagyonnal rendelkezem, vagy külföldi bankszámláim vannak; aljas rágalom, amerikai manőver.”
A visszavonulás
Castro egészségi állapotának megrendüléséről már 1998-ban különböző, a későbbiekben tévesnek bizonyuló álhírek kezdtek el keringeni, miszerint az elnök rákos, agydaganata van, illetve egyéb neurológiai problémákkal küzd. A kubai kormányzat természetesen mindezen híreszteléseket az ország neves orvosait megnyilatkoztatva cáfolta.
Az első igen látványos jele Castro a változásoknak Castro egészségi állapotában 2001 júniusában volt, mikor egy hétórás beszéd közben elájult az égető napsütésben. Beszédét, tőle várhatóan természetesen még aznap befejezte. 2004 októberében azonban egy pártrendezvényen tartott beszéde után a pódiumról rosszul lépett le, az esés következtében pedig eltörte térdkalácsát és jobb karját. A kórházi kezelés után két hónappal – demonstrálandó, hogy az elnök teljes mértékben felépült – tévékamerák előtt menetelt. A változás azonban nem csak azért volt szembetűnő, mert Castro már nem a megszokott katonai egyenruhát, hanem az azóta már-már emblematikussá vált joggingját viselte: arca lefogyott, mozdulatai erőltetettek és gépiesek voltak.
Egy beszédében a nyolcvanas években Castro a következőket mondta: „Úgy érzem a küzdelembe és önfeláldozásba vetett hitem egyre erősödik. Megvetem a létnek azt a formáját, melyet csak a szánalmas nyavalygás és az önérdek mozgat. Egy embernek nem kellene tovább élnie annál, mikor az egészsége elkezd leromlani, és a tűz, ami bevilágította élete legragyogóbb pillanatát, meggyengül.”
A jelenlegi és az egykori elnök (politicalkudzu.com)
Következetes ember lévén a Commandante 2006. július 31-én, a Granma című hivatalos kormánylapban közzétett személyes hangvételű proklamációjában legfontosabb feladatköreit mint a párt, az ország és a hadsereg vezetője átmenetileg Raúl Castrora ruházta át.
A Kubai Alkotmány 94. szakasza az elnöki utódlás kérdésében kimondja, hogy az Államtanács elnökének első helyettese veszi át az elnöki hatalmat, amennyiben az ország első embere megbetegszik vagy meghal. Ezt a tisztséget pedig Fidel elnöki idejének utolsó 32 évében öt évvel fiatalabb öccse, Raúl Castro töltötte be, így sok találgatást nem engedett az alaptörvény a hatalom birtokosának személyét illetően.
Az átmenetiség azonban szertefoszlani látszott mikor később az év folyamán Castronál súlyos emésztőszervi rendellenességeket diagnosztizáltak, melyeket komoly műtétek követtek. A többszöri sikertelen operációk és a beavatkozások nyomán fellépő fertőzések erősen legyengítették az akkor 81 éves politikust, akinek állapota a külföldi orvosok kezeléseinek köszönhetően stabilizálódott, így Castro újra követni kezdte az eseményeket, írásai jelentek meg a Granma és a Juventud Rebelde újságok hasábjain, az országba érkező politikusok közül többen meg is látogatták. A részben a sajtó jelenlétében zajló találkozókról – kiváltképp közeli barátjával Hugo Chávezzel – több fotó is megjelent, a cikkek pedig arról számoltak be, hogy Fidel egyre több munkát vállal és kezdi kivenni részét az ország irányításából.
Fidel egy propagandaképen a Granma egy számával
(firstfriday.wordpress.com)
Terve, hogy teljes mértékben visszavegye feladatköreit mint Kuba elnöke már nem valósultak meg: 2008. február 18-án kelt levelében mentális és fizikai állapotára hivatkozva bejelentette, hogy a Nemzetgyűlés február 24-i ülésén nem fogadja el az elnöki és a hadsereg főparancsnoki tisztséget, pártfőtitkári posztját azonban megtartotta.
Utoljára 2009 januári cikkében szólt a kubaiakhoz, kérve őket, hogy ne aggódjanak egészségi állapota miatt. Fidel tervei szerint kevesebbet fog publikálni és véleményt nyilvánítani, hogy ezzel is kevésbé befolyásolja a párt politikai döntéseit.
Az utókornak
„Nyolcvankét emberrel kezdtem a forradalmat. Ha újra kéne csinálnom, tízzel vagy tizenöttel is biztosan megtenném. Nem számít, hogy mennyire vagy gyenge, ha van hited és terveid.”
Fidel Castro, 1980-as évek
Castro aktív politikai évei alatt tucatnyi könyvet írt vagy társszerzett, közülük talán saját életét és politikai hitvallását bemutató írásai a legjelentősebbek: a Beszédek és beszélgetések, valamint az Ifjú éveim. Ez utóbbi előszavát, Fidel közeli barátja, a Nobel-díjas Gabriel García Márquez írta.
A Commandante idősödő kora ellenére is még mindig a társadalmi igazságosság és a forradalmi haladást jelenti a legtöbb kubai számára.
www.kubainfo.net