MTI: Holland sajtóértesülések szerint az Egyesült Államokba szökött Aroldis Chapman, a kubai baseballválogatott egyik játékosa. A kubaiak egy hollandiai versenyre érkeztek, és a csapat egy rotterdami szállodában lakott. A 21 éves Chapman – a kubaiak legnagyobb labdadobó (pitcher) reménysége – innen távozott, majd állítólag az Egyesült Államokba vette útját.

Chapman kijelentette, hogy ez a lépés lehetővé teszi álmának valóra váltását, azaz Észak-Amerika első osztályú profi baseball bajnokságában (MLB) játszhat majd.

A cubaencuentro.com című, madridi székhelyű hírportál úgy tudja, hogy Chapman több millió dolláros szerződés megkötésében reménykedik. A balkezes sportoló a hírportálnak szerdán azt mondta, hogy még mindig Európában tartózkodik, de óvatosságból nem árulta el a pontos helyszínt.

Ilyen kaliberű kubai baseballjátékos utoljára 2002-ben csapta be maga után az ajtót: José Contreras a New York Yankees csapathoz szerződött négy évre 32 millió dollárért, jelenleg pedig a Chicago White Soxot erősíti.

Becslések szerint Chapman 30 és 60 millió dollár közötti szerződésre számíthat. Mark Newman, a New York Yankees alelnöke már közölte is, hogy érdekeltek lennének a kubai sportoló leszerződtetésében.

www.kubainfo.net – Hotel foglalás Kuba legnagyobb hotel választékával

One Response to “Amerikába szökött egy kubai baseballjátékos”

  1. Gturton said

    Simán megértem az emigráló kubaiakat. Ha otthon nem tudnak már előbbre lépni, akkor tipliznek. Mikor látott a srác 30-60 millió dollárt, amikor otthon 10-20 dollárt keres havonta. Helyében én is mennék.

Válasz